Autóbalesetben meghalt szombat hajnalban Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke. Anyja születésnapjára igyekezett. A klagenfurti rendőrség közlemény szerint az elöljáró szolgálati gépkocsijával, egy Volkswagen Phaetonnal a tartományi székvárostól délre, Lambichl településen haladt keresztül, amikor eddig ismeretlen okból hirtelen letért az útról. Az autó lecsúszott az ország út melletti töltésen, majd többször megpördült.
Az 58 éves politikus olyan súlyosan megsérült a fején és a mellkasán, hogy röviddel később belehalt sérüléseibe. Az első vizsgálatok szerint életét nem lehetett megmenteni.
A klagenfurti rendÅ‘rparancsnok délelÅ‘tt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a baleset helyszÃnén mintegy százötven méter hosszan vezettek a nyomok a roncsig. Az ügyészség lefoglalta a járművet, és megkezdte műszaki átvizsgálását.
Egyelőre még nem tudják, milyen gyorsan hajtott Haider, de a rendőrök feltételezése szerint jelentősen túllépte a megengedett sebességet. Jóllehet használta a biztonsági övet, a betonoszlopnak való ütközés végzetesnek bizonyult.
Korábban is karambolozott
A politikus nős volt, két felnőtt lányt hagyott maga mögött.
Az osztrák politikai vezetÅ‘k megdöbbenésüknek adtak hangot a balesetrÅ‘l értesülve, és részvétüket nyilvánÃtották a családnak.
Az alpesi ország szélsÅ‘séges megjegyzéseirÅ‘l hÃrhedtté vált, ugyanakkor markáns és népszerű jobboldali-populista politikusa 1993-ban egyszer már elszenvedett egy súlyos autóbalesetet. Gépkocsijával akkor egy telefonpóznának csapódott, de az esetet szerencsésen túlélte, csupán könnyebb fejsérülést szenvedett.
Karizmatikus egyéniség
Jörg Haider az osztrák belpolitikai élet egyik karizmatikus, meghatározó egyénisége, a jobboldali-populista tábor jelképes, egyszersmind ellentmondásos alakja volt. Augusztusban vette át ismét a Szövetség Ausztria JövÅ‘jéért (BZÖ) irányÃtását, és személyiségének köszönhetÅ‘en a párt megháromszorozta parlamenti helyeinek a számát a szeptember végi parlamenti választásokon.
A politikus 1950-ben született Felső-Ausztriában, Bad Goisenben. Szülei meggyőződéses nemzetiszocialisták voltak. Huszonhat évesen települt át Karintiába az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tartományi titkáraként.
A mindig is harcias stÃlusáról, éles nyelvérÅ‘l, kemény vitastÃlusáról és markáns egyéniségérÅ‘l ismert Jörg Haider 1986-ban ragadta magához az FPÖ irányÃtását.
Súlyos fejsérülés (Fotó: oe24.at)
Az addig a két nagy politikai erÅ‘, a szociáldemokraták (SPÖ) és a néppárt (ÖVP) árnyékában vegetáló szervezetet sikerült jelentÅ‘sen felfejlesztenie erÅ‘sen nacionalista, bevándorlás-ellenes platformon. Legnagyobb választási sikerét az FPÖ 1999-ben aratta, amikor megszerezte a szavazatok 26,9 százalékát, és másodikként maga mögé utasÃtotta az ÖVP-t. A következÅ‘ évben - Wolfgang Schüssel volt kancellár politikai manÅ‘vereinek nyomán - a szabadságpárt a kormánykoalÃció tagja lett, ami kiváltotta a Európai Unió nemtetszését. Ausztria egy idÅ‘re "kitaszÃtottá" vált az unióban.
Nem sokkal késÅ‘bb belsÅ‘ hatalmi harcok bontakoztak ki az FPÖ-ben, és Haider szakÃtásra vitte a dolgot. Visszavonult az országos politikától, és Karintiára összpontosÃtotta energiáit. 2005-ben hÃveivel együtt kivált az FPÖ-bÅ‘l, és megalakÃtotta a Szövetség Ausztria JövÅ‘jéért (BZÖ) szervezetet, amely a következÅ‘ évben tartott választáson épp hogy csak bejutott a parlamentbe. ElÅ‘ször 1989-ben, az ÖVP segÃtségével lett elöljáró a legdélibb ausztriai tartományban. Két évvel késÅ‘bb azonban lemondásra kényszerült, miután méltatta a hitleri német birodalom "szakszerű foglalkoztatási politikáját". A Waffen-SS tagjainak elvi hűségét dicsérÅ‘ megjegyzése ugyancsak hÃrhedtté tette. SzélsÅ‘séges kijelentései miatt bÃrósági eljárások is indultak ellene.
Töretlen népszerűség
1999-ben az FPÖ lett a legerÅ‘sebb párt Karintiában, és Haider visszatért a tartomány élére. 2004-ben ismét Å‘ szerezte meg a gyÅ‘zelmet a tartományi választáson, és azóta is elöljáróként ténykedett. Bár a nyáron elvállalta a BZÖ elnökségét, eleve kikötötte, hogy nem kÃván parlamenti képviselÅ‘ lenni, legföljebb akkor hagyja el Karintiát, ha neki ajánlják fel a kancellári széket.
Az utóbbi években viszonylag keveset lehetett hallani felÅ‘le, nagyobb botrányok nem kÃsérték pályafutását.
Számos populistának beállÃtott intézkedést hozott a kisemberek helyzetének javÃtásáért, aminek köszönhetÅ‘en népszerűsége töretlen volt. Egyidejűleg folytatta idegenellenes politikáját, törvényben tiltotta be mecsetek és minaretek épÃtését Karintiában, és ellenezte, hogy a muzulmán nÅ‘k fejkendÅ‘t viseljenek. Kitoloncoltatta a tartományból azokat a menedékkérÅ‘ket, akik bűncselekmény elkövetésének gyanújába keveredtek. Tavasszal az olasz-osztrák határ fokozott ellenÅ‘rzését követelte annak megakadályozására, hogy "cigány népvándorlás" induljon meg Ausztria irányában.
|